HTML

egy tál étel

egytálételekrül

Tutijó



Díjaink



Rizses Hús - the Big Fundamental

2008.01.22. 21:09 Lövenberg Balázs

Sokat - legalább 20 másodpercet - gondolkodtam azon, hogy ki legyen az első étel, amiről konkrétan, sőt effektíve szó van, és miért. A rizses hús, a csanahi meg a sólet közül választottam az elsőt. Úgy éreztem, a csanahi túl szenzációhajhász indítás lenne, a sólet pedig hosszabb kutatómunkát igényel. Ezzel szemben a rizses hús visszafogott, bár szintén megérdemelné a gasztrokultúrtörténeti és -földrajzi kitekintést, most az elsőségért cserébe lemond arról és szűk keretek közé záratik. (Később valószínűleg kárpótoltatik, mert ez azért hálás téma.) Itt most hosszabb filozofikus szöveg következhetne, olyan szép gondolatokkal, hogy a rizses hús mint idea, továbbá mint az egytálételség esszenciája, satöbbi. De inkább metaforához nyúlok: a rizses hús az ételek Tim Duncanje.

Ezen a ponton megjegyzem, hogy arról a rizses húsról van szó, amit anyám készít, illetve amit én készítenék, ha ő lennék, plusz egy-két kadencia.

Hozzávalók: az úgyis kiderül, most csak annyit, hogy lehetne disznóból is, meg pulykamellfiléből meg biztos szerválból is, de én csirkéből szeretem a legjobban. Mert a változatosság gyönyörködtet, az egytálétel látszólagos homogenitásában üdítő a csirketestrészek sokfélesége: szárny, alsó comb, felső comb, püspökfalat, máj, szív... Ha meg disznóból, akkor comb/lapockakockák, oszt annyi. Tehát csirke.



Anyám étolajon, én füstölt bioszalonnából kiolvasztott biozsíron kockára vágott biohagymát üvegesre párolunk.
Ideális esetben kétféle paprika is kéznél van: egyrészt napon szárított, frissen őrölt nem túl csípős pirospaprika, másrészt pritamin (csak a biztonság kedvéért: sóval darált nyers pritaminpaprika). Anyámmal a pirospaprikát a zsíros üveges hagymával összeforgatjuk, és beledobáljuk a jól feldarabolt (bio)csirkét.
A húst közepes lángon pörkölgetjük anyámmal, majd adunk hozzá 1-2 kanál pritamint és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Félbevágott paradicsom és zöldpaprika megy még bele, ha olyan kedvünk van. Ha még olyanabb kedvünk van, akkor pici tabasco is.
Amikor a hús már majdnem háromnegyedig kész van, a rizst (fehér, hosszú szemű, nem ragacsos pl. jázmin vagy basmati) elkezdjük előkészíteni az egyesülésre. Választott zsiradékunkban megforgatjuk és egész picit megpirítjuk.
Ezután a húshoz keverjük a rizst. Ha előrelátóak voltunk, akkor forró alaplével tudjuk pótolni a készrefőzéshez szükséges folyadékot. Ha nem, akkor vízzel, és majd legközelebb.
Az edényt lefedjük, meleg sütőbe tesszük, amikor a rizs mindenhol megpuhult, akkor kész (ez elvileg 20 perc kéne, hogy legyen, de több lesz).

Kovászos uborkával kell enni, világos sört kell hozzá inni, a teraszon kell ülni (süt a nap) és utána meg is lehet már halni.

1 komment

Címkék: csirke családi rizs klasszik

A bejegyzés trackback címe:

https://1taletel.blog.hu/api/trackback/id/tr5307819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klara 2008.08.15. 23:06:31

jol hangzik mar csorog a nyalam,holnap finom ebed lesz,koszi!
süti beállítások módosítása