Rövid, de velős bejegyzés következik.

A velős pirítós is finom egyébként, de a fokhagymásról van szó mostan. Hajlamos vagyok hosszú időre elfelejteni egyszerű ételeket. Ez történt a címszereplővel is, szegénnyel. De múlt hétvégén előkerült, így örömmel emlékezem meg róla.

A nem túl vékonyra szelt kenyeret kb 160-170 fokos sütőben aranybarnára pirítom, fokhagymával bedörzsölöm. A fokhagymát és a pirítóst mintha egymáshoz teremtette volna az evolúció vagy az intelligens tervező, olyannyira tökéletesen dörzsölhető az egyik a másikba. Itt vége is lehetne az írásnak, de vajjal is jó megkenni. Most épp van érett avokádó is kéznél, ami kiválóan egészíti ki a fokhagymás pirítóst, pici só, pici bors, csepp citrommal összenyomkodom és vastagon rákenem a kenyérre.

Mellékzönge: nem tudom, ki hogyan nyeri ki az avokádót a héjából, de sokszor láttam, hogy szerencsétlen emberek hámozzák. Pedig csak félbe kell vágni (a magot nyilván nem, az az egyik félben marad) és kikanalazni a héjból.