A legundorítóbb nevű egytálételek válogatottjában biztos tagja a kezdőcsapatnak a lucskos káposzta. De nem szeretnék gyűlöletlevél-áradatot kapni a lucskoskáposzta-rajongóktól, ezért sietve hozzáteszem, hogy elismert klasszikusról van szó, aki számos jó tulajdonságával bőven ellensúlyozza gusztustalan, bár találó nevét.

A lucskos káposzta könnyen elkészíthető, tápláló, finom, sokszor újramelegíthető, jól csúszik hozzá a sör.

8-10 literes fazéknyi adaghoz kell 1 nagyobb, vagy másfél kisebb fej káposzta (fejes káposzta kell, kel nem kell, vö. vasárnap este buli lesz), továbbá a káposztával azonos súlyú vegyes hús - dagadó, marhafartő, szerintem simán oldalas vagy csülök is belefér. Ezen felül okvetlenül szükséges csombor és kapor, egyéb fűszerek már aztán ízlés szerint, én majorannát el tudok képzelni hozzá, az Ínyesmester tárkonyt és vasfüvet javasol.

Az ember a húsokat öklömnyi darabokra vágva forró sütőben megbarnítja, majd vízben kicsit főzögeti, a vizet elteszi. A káposztát hasonló méretűre darabolja, ez 2 függőleges és 1 vízszintes síkú metszéssel megoldva tipikusan 8 egység lesz. A darabokat pedig forró vízbe dobja, de csak igen rövid időre, mondjuk 1 percre, ezt a vizet nem őrzi meg.

A fazékot jó esetben ki tudja bélelni az ember szalonnabőrrel, ha nem, akkor csak kizsírozza és úgy rakja a tűzre. Fokhagyma, hagyma fakultatív elemek. Ha már forró a zsír, lehet rétegezni: káposzta, hús, fűszerek, da capo al utolsó káposztaréteg. Kevés só, szükség szerinti bors. Végül előveszi az ember a hús főzőlevét és beleönti a fazékba. Lefedi az ember, lejjebb veszi a lángot, aztán valamikor úgy érzi, hogy készen van. Ekkorra már a fazék tiszta lucsok, a húsok már-már szétfőttek, a káposzta pont jó. Innen, mint a mesében, két irányba vezet az út: habarni vagy nem habarni. Én azt mondom, nem habarni. Adjunk mellé tejfölt, ki-ki ízlése szerint tejfölözzön.